A nyelvi képek, a metaforák és a szimbólumok áthatják a gondolkodási sémáinkat, és fontos értelmezési keretet adnak a nőképek interpretációjához is. A nőkép társadalmi, politikai, ideológiai és kulturális konstrukció, tükrözik egy beszélőközösség a nemekhez és a társadalmi nemi szerepekhez való viszonyulását.. A női identitás alapja, aminek következtében szimbolizáló nyelviség kapcsolódik hozzá. A nő fogalmának és attribútumainak metaforikus és szimbolikus megjelenítésében nemcsak leíró, hanem valóságot konstruáló szerephez is jut a nyelv és a nyelvben kifejezett képiség. Szimbolizálás és a metaforizálás stratégiái által társadalmi szerepek konstruálódnak, ezek mögött kulturális gyökerű elképzelések, ideológiák és nem ritkán sztereotípiák, előítéletek húzódnak meg. A metaforák és a szimbólumok változásai paradigmaváltásokat jeleznek a nőkép konstrukciójában.
A női szerepek és a női karakterek megannyi rétegzett ábrázolása ellenére sem feledkezhetünk meg a női szerepek egyfajta skatulyába zárásáról sem. Nyilvánvalóan sem mindegy, hogy mely ideológiai árnyékában vagy fényében értelmezzük a nők társadalmi szerepvállalását. Mint ahogyan maga a nézőpont is, amelyből a szerepeket szemléljük, kulcsfontosságúan határozhatja meg a szerepek interpretációját. A maszkulin (férfi) nézőpont érvényesítése vagy a pszichoanalitikus megközelítési mód más-más módon láttatják a valóságot, az idézőjelbe tett valóságot. A dekonstrukció mint stratégiai megközelítés és módszer úgy elemezte a női szerepeket, hogy komponensekre bontotta azokat, és megpróbálta megkeresni a közös vonásokat, így például a nő fogalmával elválaszthatatlanul összeforrott a félelem, az ismeretlen, a sejtelmes, a baljós és a halál metaforikus szókészlete. Ebben a funkciójában a női és maga a nő is az elnyomottságban létező „igaz való”, és az uralkodó, a patriarchális értelmezési keret az, amelyben létezését elnyeri, amit pedig „az apa törvénye” szab meg. A patriarchális világkép végkép gyökeret vert azokban a proverbiumokban, amelyekben a nő vagy angyal, vagy ördög, vagy madonna, vagy égetni való boszorkány. A patriarchális retorika érvényesülését éppen ez a dialektikusság biztosította.
A nőképek szemantikáját és egyben a tartalmát a férfi és a nő közötti oppozíció mentén rendezzük el. Ez vezet ahhoz, hogy torzképek születnek a nőkről, és a férfiakról is persze. A nyelvi képek rekonstrukciója felfejti a mögötte húzódó jelentéstartalmakat, azaz azokat az erőket, amelyek a jelentést létrehozzák és a sztereotipikus ismétlés által berögzítik azok értelmezési kereteit. A nőiség (és egyben a szépség) mítoszának és kultuszának dekonstrukciója hoz közelebb minket ahhoz, hogy a mögöttes ideológiákat is leleplezzük.