Miskolci Egyetem

ALUMNI

Események

Hírmorzsák

Miskolci Egyetemi Innovációs Portál - meip.x5.hu

Miskolci Egyetemi Innovációs Portál – meip.x5.hu

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Interjúra fel!

2014. Február 12. Megosztás:

Interjúra fel!
Gondoltatok már rá, hogy vajon milyen lehet élesben részt venni egy állásinterjún? Bizonyára akad köztetek olyan, aki volt már ebben a helyzetben, de számos diákra még csak ezután vár az első megmérettetés. Bízunk benne, hogy ebben a számban mindkét csoport számára szolgálhatunk majd néhány új, érdekes információval.

Mindent a cégről!

Először is nyomozz utána, hogy kivel kell majd beszélgetned, és keress rá már a személyes találkozás előtt, hogy tudd, mire számíts. Ajánlott oldal például a LinkedIn, a világ legnagyobb üzleti közösségi honlapja! A lehető legtöbb információt tudd meg a leendő munkahelyedről! Fontos, hogy képben legyél az éves statisztikákkal, a különböző reklámanyagokkal, a céggel kapcsolatos hírekkel.

Tervezz előre!

Minden állásinterjún vannak tipikus kérdések, melyek egészen biztosan el fognak hangzani. Jó, ha előre tudod, hogy mit fogsz válaszolni, így kizárhatod a bizonytalan újonc szerep lehetőségét. A következőkre számíthatsz:
- Meséljen magáról!
Tapasztalatok, eredmények, képességek. Legjobb, ha előre megfogalmazod ezeket és összeszedett módon tálalod őket.
- Mik a rövidtávú tervei?
Itt inkább a céggel kapcsolatos dolgokra koncentrálj és mindenképp célozz arra, hogy náluk képzeled el céljaid megvalósítását! Ha olyan dédelgetett álmokat említesz, ami egyértelműen nem ehhez a munkahelyhez kapcsolódik, az nem túl bizalomgerjesztő.
 - Mik az erősségei?
Reális tényekre alapozva, higgadtan sorold fel a legjobb tulajdonságaidat! Nem kell szerénykedned, jó, ha látják, hogy tisztában vagy az adottságaiddal. És még jobb, ha ők is tisztában lesznek vele!
- Mekkora fizetéssel lenne elégedett?
Talán az egyik legkényesebb kérdés. Ne essetek abba a hibába, hogy túl alacsony összeget mondotok, mert ezzel azt sugallhatjátok, hogy nem becsülitek meg kellőképpen a munkátokat! Nyilván a csillagászati összeg sem a megfelelő válasz. Legjobb, ha utánanéztek, hogy hasonló munkakörben mi az átlag, és ehhez mérten adtok választ.
- Önnek van kérdése?
Mindenképp készüljetek vele!  Fontos, hogy lássák, komolyan érdeklődtök a munka iránt. Például a „Várható- e következő interjú?” vagy a „Mikorra számíthatok eredményre?” pont ideillő.

A megfelelő előkészületek mellet fontos a jó megjelenés is. Az ápoltság, tisztaság, magabiztosság, és a konszolidált öltözék elengedhetetlen egy sikeres állásinterjúhoz. 

Hogy mire ügyeljenek a lányok? 

TILOS
- Vadító sminkben pompázni!  Ne hivalkodjunk tűzpiros rúzzsal vagy füstös szemekkel.
- Feltűnő csecsebecséket viselni! Ne aggassunk magunkra logó fülbevalót vagy hosszú nyakláncot óriás medállal és az élénk színű karkötők sem ajánlottak. Egy apró fülbevaló vagy egy finom karóra éppen elég lesz.
- Semmiképp ne válasszunk sejtelmes anyagú blúzokat és a vastag, hangsúlyos övek is elkerülendők.
- A túl tömény parfüm használata sem ajánlott! Nem kelt túl jó benyomást az émelyítő illatkavalkád.


Ajánlott 

- Minél visszafogottabb stílusú ruhát és hozzá illő sminket választani a meggyőző kisugárzás érdekében!
- Frizuránkat laza kontyba fogni, esetleg kontaktlencse helyett szemüveget viselni, egy jól megválasztott darab sokat dobhat az összképen. 

Férfiak esetében a jól bevált öltöny itt is megállhatja a helyét. Ám fontos figyelnünk a részletekre!

TILOS:
- Rövid ujjú ingben érkezni! Még a legnagyobb melegben is hosszút viseljünk, megadva ezzel a leendő munkaadónknak a kellő tiszteletet!
- Ápolatlanul, fésületlen hajjal, rendezetlen körömmel, gyűrött ruhában, piszkos cipőben érkezni! Az igényesség az egyik legalapvetőbb elvárás.
- Fülbevalóval, más hivalkodó ékszerrel, piercinggel vagy émelyítő parfümmel megjelenni az interjún!

Ajánlott:
- Ügyeljetek arra, hogy ha minél magasabb pozícióra pályáztok, annál nemesebb anyagú ruhát kell viselnetek. Ilyen esetben jól mutat akár a mandzsettagomb is.
- Kevésbé formális területeken akár a nyakkendőt is elhagyhatjuk. (Ebben az esetben, csak öltönyötök legelső gombját hagyjátok begombolatlanul!)

Bármelyik nembe tartozunk, fontos, hogy öltözékünk tükrözze egyéniségünket. Tőlünk távol álló ruhák viselése akár kényelmetlen helyzetekhez is vezethet. Ha mindezekre odafigyeltek és magabiztosan vágtok neki, szinte garantált a siker! Sok szerencsét!

 

Kerekes Bernadett

Forrás: MEgazin I. évf. 2. szám, 2013. december

Kapcsolódó cikkek